| Magyarok, akik ÍGY vagy ÚGY kapcsolatba kerültek Kelettel (Hetényi Ernő) |
 |
 |
 |
| Magyarok Keleten | ||||||||
| Írta: Buffo | ||||||||
| 2009. május 19. kedd, 00:00 | ||||||||
|
Aki TULAJDONKÉPPEN .... 1972-ben a belvárosban járva megláttam egy gyönyörű – és persze számomra akkor érthetetlen – réztáblát a Múzeum utca egyik kapujában. A táblán az írás arról beszélt, hogy ott található a Buddhista Misszió, mely az ÁRYA MAITREYA MANDALA magyarországi rendje, és melynek ügyvivője Láma Dharmakirti Padmavadzsra, más néven Ven. Dr.Hetényi Ernő. Hamarosan kérdezősködni kezdtem az ismerőseim között, hogy ki mit hallott erről az intézményről. Sokinformációhoz nem jutottam, a maximum az volt, hogy ott valamiféle oktatás és gyógyítás folyik. Néhány nappal később a kíváncsiságtól vezérelve egy barátommal becsöngettünk az ajtón. Egy alacsony, de annál határozottabb emberke tépte fel az ajtót és ránkkiáltott: -Mit akarnak? Zavartan és dadogva mondtuk el, hogy azt hallottuk, hogy itt oktatás folyik és … -Tibeti nyelvet akarnak tanulni? – kiáltott ránk. Rögtön rávágtuk: -Igen! Ez volt az a pillanat, amikor életünkben először hallottunk a tibeti nyelvről. -Jöjjenek vissza hétfőn 6 órára, akkor itt lesz a tanárnőjük és elkezdhetik! – ezzel az ajtó becsapódott. Hétfőn aztán megkezdődtek a tibeti órák. Nagy gonddal rajzolgattuk a furcsa formájú tibeti betűket, mindannyiunk számára hihetetlen élvezetet jelentett ez a tevékenység. Ifjú hímnemű egyedekként pedig igyekeztünk elsőnek érkezni az órára, ugyanis akkor volt lehetőségünk kiválasztani az ülőhelyünket. A kitüntetett hely a tanárnővel szemközti szék volt, annan ugyanis feltűnés nélkül lehett bámulni a hölgy rendkívül mély dekoltázsát. Akivel tehát az ajtóban találkoztunk, Hetényi Ernő volt, a neves operett- és kabarészerző, Hetényi-Heidelberg Albert fia. Ő alapította meg 1952 februárjában az első Magyarországon működő buddhista egyházat. Létrehozta a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetet, ahonnan olyan buddhisták is kikerültek, akik a mai magyarországi buddhista egyházakban tevékenykednek. Szokatlan és volt egyházalapításra az 1957-es, a rossz nyelvek szerint erre csak úgy volt lehetőség, ha az ide jelentkezőket egyúttal a hatóságokhoz is bejelentették. Mindennek kinyomozása nem feladatom, kétségtelen tény azonban az, hogy Hetényi volt az, aki elindított Tibet irányába. Jó kapcsolatban állt Baktay Evinnel, akivel egy Király-fürdői baráti társaságban is rendszeresen találkozott. Tibetisztikai tanulmányaim folytatására később az ELTE Belső-Ázsai tanszékét választottam, ahol Terjék József, Kara György és akkor még Ligeti Lajos óráit is volt lehetőségem hallgatni. A kósza hírek, melyek szerint Hetényi lakásán különleges összejövetelek is történtek, engem nem érintettek, csak hallomásból tudtam róluk. Saját személyes emlékeimben Hetényi üzleti érzékét őriztem meg. Találkozásainkkor hol egy sátrat adott el nekem, hol egy kiváló fényképezőgépet kínált eladásra. Mikor először utaztam Mongóliába és a szibériai Burjátiába, ajánlólevéllel látott el. Az ulán-ude-i szállásomon ez az ajánlólevél sokat rontott az akkori, ottani renomémon. Tudnivaló, hogy a Szovjetunió perifériáin sokkal erősebb volt a spionománia, mint a centrumban, azaz pl. Moszkvában vagy Leningrádban. Ulan Udéban mindenki mindenkit figyelt, a külföldi – még ha az esetleg úgymond baráti országból is érkezett – gyanús volt. Ennek megfelelően az utcán titokban fényképeztek, figyelték, kivel beszélgetek, kivel találkozom, ismerőseimet behívták a megfelel intézménybe raportra. Folyamatosan velem volt egy Bajir nevű burját költő, a Tudományos Akadémia alkalmazottja, aki költeményeit orosz nyelven írta, kedvenc versem tőle a 'Nomádok a GUM-ban' címet viselte. Bajir kis híján a nap 24 órájában velem volt, de volt egy módszer, amellyel ártalmatlanná lehetett tenni. Meghívtam ebédelni, ahol az étel mellé italt is kapott, így megközelítőleg fél órán belül az asztalra borulva aludt. Nem ő volt azonban az egyetlen szakember, aki hazafias kötelességét teljesítette irányomban. Egy délelőtt a fürdőszobában időzve kopogást hallottam, de épp nem találtam alkalmasnak a pillanatot az ajtónyitásra. A válasz nélkül maradt kopogás után kulcs zördült a zárban, és a fürdőszoba ajtaján át hallottam, hogy többen nyomulnak be a szobámba. Eközben végezve tevékenységemmel, kinyitottam az ajtót és beléptem a szobába. Hat férfi – akik közül egy valamiféle uniformist viselt – és egy nő bőszen pakolt a szekrényemben, vizsgálgatta annak tartalmát. Mikor köszöntöttem őket illendően, kissé meglepődtek, majd közölték: - Elnézést kérünk, azt hittük, hogy nincs itthon az elvtárs – majd elvonultak. Ha nincs otthon valaki, az helyi szokás szerint nyilván azt jelenti, hogy olyankor kell átnyálazni az illető holmiját. Amikor vendégeim eltávoztak, megláttam az asztalon Hetényi Ernő ajánlólevelét, melyet már nem volt idejük visszatenni a szekrénybe. Ettől kezdve a rendkívüli előzékenység velem szemben csökkent valamelyest, hisz egy olyan intézményben, ahol többek között a buddhizmust tanulmányozzák – a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Szibériai Tagozatának Burját Filiáléjában – az emberek gyakran jelentették fel egymást jóindulatból azzal, hogy a kollégájuk buddhista. Egy külföldi esetében ez azonban megbocsájthatatlan bűn volt. Így sodort kis híján veszedelembe Hetényi Ernő - alább látható - jóhiszeműen megírt ajánlólevele.
Mivel saját képem róla nem kizárólag a tekintélyes főláma típusára korlátozódik, hanem egy ízig-vérig pesti jelenségre, aki teljes egészében ehhez a városhoz tartozott, inkább egy fiatalabbkori képet közlök róla, mely az említett baráti társaságban készült róla. A képen Hetényi Ernő Baktay Ervin mellett áll.
(A kép forrása: HMA F 2009.23) (Forrás: Nagy Zoltán feljegyzései. Kiadatlan)
HETÉNYI ERNŐ [írói név: Hetényi-Heidlberg] (Bp., 1912. febr. 13. - Bp. 1999. szept.17): költő, műfordító, buddhológus. (Forrás: mek.niif.hu) |
