| Magyarok, akik ÍGY vagy ÚGY kapcsolatba lerültek a Kelettel (Kovács György) |
 |
 |
 |
| Magyarok Keleten | ||||
| Írta: Buffo | ||||
| 2009. május 25. hétfő, 00:00 | ||||
|
Aki ÍGY: Kovács György Fiatal koromban, amikor a kelet világa iránt érdeklődni kezdtem, gyakran jártam a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumba. A könyvtárban mindig egy görnyedt hátú bácsika fogadott. Beszélgetni kezdtünk, és rögtön az első alkalommal hirtelenjében előadást tartott nekem a könyvtár állományáról. Noha akkoriban elsősorban Tibet érdekelt, megtudtam a bácsitól, hogy viszonylag kevés Tibetről szóló anyaguk van, de azt mindet előhozta a hátsó termekből. Még el nem kötelezett érdeklődőként azonban - hisz akkori érdeklődésem nem korlátozódott Ázsia egyetlen kultúrájára - éppolyan nyitottan vetettem rá magam az indiai miniatúrákra, mint a hindi nyelvre. És ez volt a kulcsszó, amire a görnyedt hátú emberke kinyílt. Átszellemülten kezdett mesélni arról a világról, amelyet ugyan csak sok ezer kilométeres messzeségből ismert, ám India néhány nyelvét igen jól értette. A dévanágari írású szövegekben szóképeket látott, és olyan lelkesedéssel tudott beszélni Indiáról, India nyelveiről és irodalmáról, hogy egyszerűen lehetetlen volt nem rászánni magát az embernek azonnal arra, hogy hindiül kezdjen tanulni. Az első tankönyv, amit előhozott a könyvtár mélyéről, Debreczeni Árpád hindi nyelvkönyve volt, és azonnal meg is kezdődött az első óra, melyet azután még sok követett. Kovács György Baktay Ervinnel (A kép forrása: HMA F 2009.22)  Az órák közben, amelyekért sohasem fogadott el semmiféle ellenszolgáltatást, gyakran terelődött szó a „Kelet"-tel kapcsolatos ismereteire, magyarországi keletkutatókra, Tóth Editre, Baktay Ervinre, de mikor jókedve volt - és mindig jókedve volt - mesélt mindenki másról, aki csak számított a „szakmában". Ezeknek a történeteknek a varázsa abban rejlett, hogy a kezdő keletkutató gyakran itt hallott először életszerű történeteket azokról a nevekről, akik valójában csak könyvek szerzőiként léteztek számára. Nem emlékszem olyasmire, hogy valakiről rosszat mesélt volna. A legtöbb, ami ebben az irányban elhangzott pár emberről a „nagy kópé" kifejezés volt, amit ravaszkás mosollyal kísért. Máskor a hindi ragozások közé történetek kerültek Bicskéről, a gyermekkori hatalmas bicskei eseményekről, melyek gyakorlatilag minden vidéki fiúval megeshettek volna, és nagy részükkel meg is estek. A Móricz Zsigmond körtér mellett egy akkor még csendes utca elején lakott feleségével rokonoknál – egy cselédszobában. Annus néni, akit Cilikének hívott, mert olyan cicásnak tartotta, folyton mosolygott. Megismerkedésünk idején „Cilike" talán már nem fogott föl mindent, de ha meglátott, széles mosollyal üdvözölt, miközben fölült az ágyon. Időnként lámpaernyőket készített, mindig volt négy-öt készülő lámpaernyő a szobában. Soha nem tudtam meg, hogy mindig ugyanazzal a néhány darabbal találkoztam, vagy sikerült ezeket eladni, és újak váltották fel a régieket. A helyiség, ahol éltek, aprócska cselédszoba volt egy átlagos méretű pesti lakásban, ahol az ágyon kívül csak egy szekrény, egy fotel és egy asztal fért el. Az ágyon csak Cilike aludt, Gyurka bácsi hosszú éveken keresztül egy fotelban töltötte az éjszakáit, gyakran álmatlanságtól szenvedve. Az asztal pedig a mindenség tárolására szolgált. A falak mentén, a padlón 5-6 sorban ömlesztve könyvek a világ mindenféle nyelvein. Ha valamire szükség volt közülük, sohasem sikerült azt azonnal megtalálni, néhány napos átpakolás segített csak a keresési folyamatban. Először Cilike ment el, később Gyurka bácsi is. Három évvel a halála előtt került hozzám az egyetlen tárgyi emlék, amely fiatalkorom ezen különleges jelenségéhez, Kovács Györgyhöz fűz ma is. A tárgy természetesen egy könyv: Otto Böhtlingk's Sanskrit Chrestomathie 1909-ből. A belső oldalon szerepel egy beírás Sardar Umrao Singhtől, Amrita Sher-Gil apjától, aki a könyvet 1915-ös budapesti látogatása idején ajándékozta Baktay Ervinnek. A következő beírás már Baktayé. Ő 1960. november 10-én baráti szeretettel ajánlotta a könyvet Kovács Györgynek - aki egy további bejegyzéssel folytatta a Sher-Gil által megkezdett sort.
Valójában keveset tudunk róla. A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban található feljegyzések szerint 1909. július 25-én született Bicskén. Édesanyja neve Vasadi Balogh Jolán. 1957-től könyvtárosként dolgozott a Hopp Ferenc Múzeumban (az első olyan leltárkönyvi beírás, mely Kovács György kézjegyét viseli, 1957. július 2-án kelt). Elhunyt 1985. május 31-én Budapesten. A Buddhista Misszió tájékoztatójában (Budapest, 1985. Vol. VII, No. 5-6.) a Hírek rovatban olvasható az alábbi nekrológ: „Dr. Kovács György szeretett testvérünk, aki a harmincas években az első buddhista (théraváda) közösséget alapította, a Hopp Ferenc Múzeum volt könyvtárosa, a Buddhista Misszió tagja, a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet tanára f. évi május 31-én a bardóba távozott. Jó karmája biztosítson neki kedvező újraszületést!" Egyetlen megjelent fordítása: Kovács Gy - Tóth E., Pancamaharaksasutrani. The Sutras of the Five Great Protectors. In: Asian Review. New Series. Vol. I. No. 2., 194, pp 61-69. (Valójában a cikk első részét, a kézirat leírását - pp 61-63. - írta meg Gyurka bácsi, mert ez után szerepel Kovács György aláírás. Tóth Edit a kézirat képeinek ikonográfiai leírását adta a cikk második részében). Kovács György  Kovács, Gy - Tóth, E. Pancamaharaksasutrani. The Sutras of the Five Great Protectors. In: A Kőrősi Csoma Sándor Intézet Közleményei, 3-4., Budapest: 1976, pp 50-59. (Forrás: Nagy Zoltán feljegyzéseiből. Kiadatlan)
|
