top
logo


JEJU LOVE PARK – KOREÁBAN (Persze nem Északon, hanem Délen) PDF Nyomtatás E-mail
Keleti Képtár
Írta: Buffo   
2009. november 11. szerda, 20:04
Észak-Korea, azaz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kicsit még várat magára, amíg a szex nyíltan megjelenik az országban

 

A JEJU PARK FŐLÉPCSŐJE

 

 

Napjainkban még kizárólag a koreai háború óta alig-alig változó mentalitásról, annak képeiről kaphatunk tudósításokat, melyeket megingathatatlanul (?) uralják a Kim családról, mint helyi istenségekről szóló hírek. Korábban már szerepelt oldalunkon egy cikk Kim Ir Szen magyarországi látogatásáról és a halála idején itthon történtek mikrovilágáról. Most azonban az eredetileg egyetlen ország – mely három kisebb birodalomból állt, nevezetesen Korjo, Szilla és Pekcse néven közismertekből. (Valóban annyira közismertek ezek? Mindegy, tételezzük fel, hogy a világ olvasóközönsége igen művelt, és mindez nyilvánvaló számára.) A második világháború – de talán sajnos pontosabb nagybetűvel írni: Második Világháború – kelet-ázsiai frontján Kim Ir Szen vívta harcostársaival a békeharcot, amit persze nehéz lenne meghatározni, hogy megnyert-e vagy elveszített. V.ö. a MASH című örökbecsű amerikai tv-sorozat (Nem, nem a mozifilm!), amelynek egyik részében egy török származású amerikai katona, ki vajmi keveset tud arról, hogy hol és miért is harcol a világ végén, neurotikus kitörésekkel reagál a „csinli!” megjelenésére. A csinli valójában kínait jelent törökül, de ez számára ebben az esetben a koreaira is vonatkozik, aki ázsiai arccal rendelkezik, tehát meglehetősen kiművelt hősünk számára egyszerűen csinli. (Hogy is van ez ma Magyarországon? Itt nyilván mindenki tisztában van Ázsia földrajzával, történetével és az ott élő népekkel.)

 

Szóval ugorgyunk kissé délebbre, ahol ma a Koreai Köztársaság (leánykori nevén Dél-Korea) tölti békés, nyugalmas – természetesen leszámítva a folyamatos tűntetéseket - kistigrisi életét.

 

Itt történt tehát, hogy 2002-ben húsz koreai, a szöuli Hongik Egyetem végzős hallgatója – más néven művész – nekilátott, hogy létrehozzon egy „Vidám Park”-nyi szobrot, mely mindaddig nemcsak Koreában, de másutt sem igen létezett a szexuálisan műveletlen népesség okulására. A megnyitóra 2002 november 16-n került sor, ahol a fenti művészek 140 alkotását mutatták be. A parkban, ahol a fő kiállítási csarnok üvegből készült, a személyzet azóta is folyamatosan a témába vágó kiállításokkal kápráztatja el a látogatókat.

 

A látogatók száma azonban csekély, hisz a helyi erkölcs annak ellenére, hogy nyílt és vendégszerető módon próbálkozik a turizmus fellendítésével, nem nézi jó szemmel az effajta megnyilvánulásokat. A park Jeju repülőterétől csak 10 percnyi metróutazásra fekszik, mégis, a Koreáról szóló útikönyvek és idegenforgalmi kiadványok szemlesütve hallgatják el ezt a világszenzációt, noha gyanút kelthet a látogatóban, hogy miért hívják azt az ucát, ahol a Jeju Park található Varázslatos Utcának.

 

A park 7000 won befizetésének fejében (2009-ben nagyjából 1000 forintnak megfelelő összegért) reggel 9-től egészen éjfélig áll a látogatók rendelkezésére, és a felnőttek élvezetének szabad áramlását játszótér szolgálja, ahol a park látogatása idejére kiskorú gyermekeiket elhelyezhetik, hogy ne kerüljön túl korán szemük elé az élet ezen, rendkívül fontos eleme.

 

A környéken utazók számára is csak egyetlen útmenti jelzés utal ezen különlegesség jelenlétére.

 

DOKKAEBI

 

 

A kép Dokkaebit ábrázolja, aki a helyi folklór ijesztő, de pozitív szellemalakja.

 

A parkba belépve aztán szemünk elé tárul az oktató szemlélet különleges ötlettől vezérelt megvalósítása, ez az emberi természet számára rendkívül érdekes világ, amelynek varázslatosságára a park számára helyet biztosító VARÁZSLATOS UTCA elnevezése is utal.

 

SZOBORKOMPOZICIÓ A JEJU PARKBAN

 

 

SZOBORKOMPOZICIÓ A JEJU PARKBAN

 

 

ÚTBAIGAZÍTÓ TÁBLA A JEJU PARKBAN

 

 

SZOBORKOMPOZICIÓ A JEJU PARKBAN

 

 

SZOBORKOMPOZICIÓ A JEJU PARKBAN

 

 

SZOBORKOMPOZICIÓ A JEJU PARKBAN

 

 

SZOBORKOMPOZICIÓ A JEJU PARKBAN

 

 

SZOBORKOMPOZICIÓ A JEJU PARKBAN

 

 

SZOBORKOMPOZICIÓ A JEJU PARKBAN

 

 

SZOBORKOMPOZICIÓ A JEJU PARKBAN

 

 

SZOBORKOMPOZICIÓ A JEJU PARKBAN

 

 

SZOBORKOMPOZICIÓ A JEJU PARKBAN

 

 

SZOBORKOMPOZICIÓ A JEJU PARKBAN

 

 

A NŐI WC BEJÁRATA

 

 

A FÉRFI WC BEJÁRATA

 

 

SZOBORKOMPOZICIÓ A JEJU PARKBAN

 

 

És ha néhány kilométerrel északabbra megyünk, ami nem is olyan egyszerű, ha át szeretnénk lépni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba – másképpen Észak-Koreába – ahol egészen más világ vár bennünket. (Persze kétséges, hogy valóban vár-e mostanában.)

 

Északon a szex manapság kizárólag a magánszféra tartozéka. Állami intézkedés nem engedi előtérbe kerülni, mint minden más olyasmit, aminek nyilvánossága a romlott nyugati világ elemei között sorolható fel.

 

A NŐK ÉSZAKON DIADALÍVKÉNT IS FUNKCIONÁLNAK

 

 

A FÉRFIAK UNIFORMISBAN KELTIK FÖL SZÍVÜK HÖLGYÉNEK ÉRDEKLŐDÉSÉT

 

 

AZ UNIFORMIS EROTIKUS VILÁGA A NŐK SZÁMÁRA IS ELÉRHETŐ

 

 

VITÉZEK, MI LEHET EZ SZÉLES FÖLD FELETT SZEBB DOLOG EZ NÉNIKNÉL?

 

 

EGY, CSAK EGY LEÁNY VAN TALPON A VIDÉKEN

 

 

ÉS ELJÖTT A VASÁRNAP

 

 

Ám ne higgyük, hogy teljesen aszexuális világról lenne szó. A Koreai Ipari Technológiai Vállalat, mely Phyongyang (magyar átírásban Phenjan) központi részén található, gondoskodik nők számára kifejlesztett gyógyászati segédeszközről, mely segítségével a termék leírása alapján lehetőség nyílik folyás, méhgyulladás, méhnyálkahártya-gyulladás, méhen belüli erózió, méhrák, nemi betegségek és az AIDS megelőzésére. Használatáról azt írják, hogy a 12 voltos csatlakozó bekapcsolása után 10-20 perccel vazelinnel való bekenés után helyezhető be a hüvelybe. A használatát naponta 2-3 alkalommal javasolják, mely alkalmak 30-40 percig kell, hogy tartsanak.

 

ORVOSI ESZKÖZ ÉSZAK-KOREÁBÓL

 

 

A segédeszközt háromféle méretben is gyártják: 25, 30 és 35 mm átmérővel, hossza azonban mindháromnak 250 mm.

 

ORVOSI ESZKÖZ ÉSZAK-KOREÁBÓL

 

 

A termék vége vastagabb, mint az alapátmérő, mely orvosi szempontból nem feltétlenül indokolt.

 

Döntse el a kedves olvasó maga, hogy olyan forradalmi újításról van szó, mely globalizációs elemként beszivárgott az országba és elvezethet a kimirszenista rendszer bukásához, vagy egyszerűen kizárólag orvosi eszközről.

 

(A képek forrása: www.alon.hu, cruchgear.com, pyongyangtrafficgirls.com, flickr.com, jaunted.com, lindsayfincher.com, travelpod.com, nkeconwatch.com, news.bbc.co.uk)
 

bottom

Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla 1.5 Template, ioncube. Valid XHTML and CSS.