Van Budapesten egy könyvgyűjtemény, amely mind tartalmát, mind pedig formáját tekintve meglehetősen elüt a Magyarországon megszokott magánkönyvtárakétól. A gyűjtemény az egyik, Magyarországon bejegyzett buddhista egyházé, melynek hivatalos elnevezése Szangye Menlai Gedün, A Gyógyító Buddha Közössége. A gyűjtemény nem nagyságát tekintve tarthat számot érdeklődésre, hiszen a 2-3 ezer darabos példányszámú könyvtár kicsinek számít, hanem inkább tartalma jelent unikumot. Ezen könyvek között ugyanis tibeti orvosi munkák jelentik a fő érdekességet.

 

Első pillantásra talán szokatlannak tűnhet, hogyan kerül Magyarországra tibeti orvostudományi munka, s némi éllel azt is megkérdezhetnénk, hogy minek. Érdemes azonban feleleveníteni a múlt század jelentős kutatójának, Körösi Csorna Sándornak nevét. Csoma, aki gyalogszerrel jutott el Tibet nyugati és déli széléig, maga végezte el a tibeti nyelv és irodalom, ezen belül az orvosi irodalom nagyvilággal való megismertetését. Ő volt, aki megalkotta az első tibeti-angol szótárt, az első nyelvtant, és számos cikke között szerepel a leghíresebb tibeti orvosi mű, a Négy Tantra ismertetése is. Mind a mai napig ez a mű szolgáltatja e távoli gyógyító rendszer alapját, míg a Tibeten kívüli világban a kutatók számára Csoma híradása fontos dokumentum ebben a témakörben. Tibetben azóta számos kommentárt írtak a Négy Tantrához, illusztrációs kötete is készült. Nemrég jelent meg magyarul kivonatos fordításának második kiadása, de teljes, magyarázatokkal ellátott fordítása és remélhetőleg az illusztrációs album-kötet is hamarosan megjelenik. A budapesti gyűjteményben mind a Négy Tantra, mind annak kommentárjai megtalálhatók. Százas nagyságrendű azonban ezeken kívül is a tibeti vagy mongol, továbbá ujgur nyelvű orvostudományi munkák száma. A könyvek formája ún. póthi típusú, azaz a régi indiai pálmalevelekre írt könyvek formáját követi. Méretük általában 60 x 10 cm, azonban ennél kisebbek is vannak közöttük. A könyveket nem kötik be az Európában megszokott módon, hanem a kisebbeket vászonból illetve selyemből készült takaróba csavarják és zsineggel kötik át. A nagyobb méretű kötetek a vászon mellett alul és fölül még vékony deszkafedelet is kapnak.

 

Az ottani kolostori könyvtárakban a polcokon a keskeny oldalukkal kifelé vannak elhelyezve, és rendszerint egy díszes selyem vagy vászoncimke jelöli tartalmukat. – Sajnos a budapesti könyvek megfelelő védőborítása anyagi eszközök hiánya folytán még nincs megoldva, remélhetőleg a közeljövőben valamely erre irányuló külső segítség megoldhatja mind ezt a problémát, mind pedig a katalógus elkészítésének feladatát. Pillanatnyilag a gyűjtemény kezelőjének fejében létezik csak katalógus, tehát amennyiben valaki kutatómunkát óhajt végezni e könyvek között, úgy egyelőre egyetlen személy memóriájára kell hagyatkoznia a számítógép memóriája – vagy akár a hagyományos kartotékrendszer helyett.

 

Lényeges tudnivaló a Tibetben készített könyvekről, hogy ezek a fanyomatok, azaz dúcról készített nyomtatott könyvek messze megelőzték Gutenberg nyomdáját. Figyelemre méltó, hogy a néhány kéziraton kívül történelmi öszvérek alkotják e munkák nagy részét. Az öszvér ebben az esetben azt jelentené, hogy noha a könyvet akár napjainkban is nyomtathatták, ahogy egy részével így is történt, azonban xylográfokról, azaz fanyomatokról lévén szó, legtöbbször nem lehet megállapítani a nyomtató fadúcok életkorát. így történik meg az a furcsaság, hogy gyakran több évszázados, a középkorból származó dúcokról esetenként akár mai famentes papírra vagy csomagolópapírra készítenek az eredetivel külsőre teljesen megegyező könyveket. A nyomtatás idejére leggyakrabban a papír minőségéből lehet következtetni. Időnként 18-19. századi orosz papírmalmokban készült anyagot használnak, melyekben akár a vízjel is kivehető, néha pedig Kínában készült rizsalapú papírra nyomtattak.

 

A könyvnyomtatás, a szent szövegek sokszorosítása a tibeti – és az onnan a 14. században Mongóliába is átkerült – buddhizmusban szakrális cselekedetnek minősült, mely a szerzetesek jó karmáját volt hivatott fokozni. így alakult ki az a helyzet, mely statisztikai érdekességet is jelent, a világon az egy főre jutó könyvek száma Tibetben a legmagasabb.

 

A Négy Tantra elnevezésű munka a 11. században vette föl mai formáját. Ekkor állította össze Gjutok Jontan Gonpo, a tibeti történelem leghíresebb orvosa. Nem lehetetlen, hogy az akkoriban készült nyomódúcok közül is létezik még számos példány, bár a budapesti gyűjtemény darabjai esetében nem valószínű, hogy ilyennel lenne dolgunk. Nem deríthető ki pontosan, mikor készülhettek az itteni könyvek dúcai, azonban talán többet meg lehetne tudni ezekről, ha a tibeti kolostori nyomdák dokumentumai kutathatókká válnának. Napjainkban is folyik a régi dúcokról történő nyomtatás, és a kulturális forradalomban a barbár eszmenélküliség által elégetett dúcokat is pótolják az újra működő kolostorokban.

 

A buddhizmus mongóliai elterjedésével a tibeti orvostudomány is eljutott északra. így e rendszer hatósugara egészen a Bajkál-tóig, a legészakibb mongol nép, a burjátok vidékéig terjed. A Burját Akadémia külön szekciója foglalkozik ennek az orvosi rendszernek a kutatásával. A mongol fővárosban a Tudományos Akadémia és az Egészségügyi Minisztérium közvetlen felügyelete alatt működik az a Hagyományos Gyógyászati Intézet, mely idén Magyarországra is küld oktatókat egy közösen végzendő kutatási programban való részvételre. A budapesti gyűjtemény is rendelkezésére áll majd a kutatásban részt venni kívánó szakembereknek.

 

Az új kutatások mind Tibetben, mind pedig Mongóliában szükségessé tették a régi művek új, könnyebben kezelhető, európai könyv formájában történő kiadását. A budapesti Szangye Menlai Gedün egyház könyvtára természetesen számos ilyen mai kiadású munkával is rendelkezik. Ezeknek a munkáknak nagy részét a tibeti Lhászában vagy az attól északra lévő kínai Kanszu tartományban, az ugyancsak Kínához tartozó Belső-Mongóliában avagy a volt Mongol Népköztársaság, másképpen Külső-Mongólia fővárosában, Ulánbátorban adták ki. Míg a tibeti munkák írása ma is ugyanaz a tibeti írás, amely a hetedik század óta szinte változatlan, a mongol nyelvű művek egy része a függőlegesen írt ún. ujgur-mongol írással, másik része a cirill írás egy módosított változatával készül. Megtalálható a gyűjteményben azonban néhány arab írásos, mai ujgur-török nyelvű orvosi könyv is.

 

Az elmúlt évtizedekben lassan megjelentek a tibeti-mongol orvosi irodalom nyugati nyelvű fordításai is. Főleg angol és orosz nyelven láttak napvilágot ilyen tárgyú kiadványok. A Körösi Csoma Sándor és mások által is nagyhírűvé lett magyar orientalisztika azt sugallja, hogy nálunk is kibontakozzon egy olyan iskola, mely ezekkel, a keleten máig eredeti formájában megőrzött diagnosztikai és terápiás eljárások leírásával foglalkozik, természetesen az egész rendszer filozófiájának ismertetését véve alapul.

 

Természetesen a keleti orvosi rendszer csak a magvát alkotja a gyűjtőkörnek. Számos, eredetiben be nem szerezhető könyvről xerox-másolattal rendelkezünk az orvosi munkákon kívül a belső-ázsiai nyelvészet, történelem, irodalom és egyéb tárgykörökben. Amennyiben valaki Belső-Ázsia nyelveinek tanulmányozásához kívánja igénybe venni a gyűjteményt, kézikönyvként számos szótár is áll rendelkezésére. Ezek között olyan ritkaságok is fellelhetők, mint J. E. Ko-walewski 1844-ben Kazanyban kiadott mongol-orosz-francia szótára, mely tibeti és szanszkrit kiegészítéseket is tartalmaz és a mai napig a legjobb munka a klasszikus mongol nyelv tanulmányozásához vagy akár a Wu-ti, a mandzsu-kori ötnyelvű (mandzsu-tibeti-mongol-turki-kínai) tematikus szótár e századi kiadása, de rendelkezésére áll a helyben olvasók számára több tibeti, mongol és kínai értelmező szótár, vagy olyan kétnyelvű segédeszközök, mint mongol, tibeti, szanszkrit, kínai vagy sok egyéb keleti nyelv valamelyik európai nyelvvel párosított egy-vagy többkötetes példánya.

 

Mióta a gyűjtemény ismertté vált egyes orientalisták – főleg a leglelkesebbek, a diákok – némelyike előtt, előzetes egyeztetés alapján magángyűjteményként is nyílik lehetőség a helyben olvasásra. A cél természetesen az, hogy közgyűjteményként, jobban karbantartott, és valóban könyvtárnak nevezhető formát kaphasson, még többek számára elérhetően.

 

(Forrás: Nagy Zoltán: Tibeti könyvek Budapesten =

Magyar Könyvszemle, 112. évf., 1996/1. sz., 121-123. o.)